2012. május 28., hétfő

Eszterházy (27)

A cukrászdák varázslatos helyek, főként azok, melyekben vannak régi bútorok, úgy is, mint antik székek-asztalok és úgy is, mint régi-régi fiatalok. Három öreg hölgy ült az egyik asztalnál, az eső elől menekültek vissza a cukrászdába, ahol pár perce mignonokat fogyasztottak el presszókávé kíséretében. "Majd jön értünk a Tamás kocsival", mondta az egyik kitartásra ösztönözve barátnőit. "Most, hogy visszaültünk, persze már nem is esik. Mindegy, én most nem állok föl, annyit mondhatok!" - jelentette ki a társaság egy másik nénije, de persze akármelyik mondhatta volna, hisz felállni egyikőjüknek se volt kedve, ha már úgyis jön a "Tamás kocsival". Várták, csak várták az autótulajdonos Tamást, de csak nem jött..
Eközben egy másik asztalnál egy középkorú házaspár rágódott egy-egy szelet tortán.. Nem beszéltek közben, örültek, hogy nem kell, most tortaevés van, legalább addig nem kell beszélniük. Utoljára azt beszélték meg, hogy esznek egy szelet tortát, elmennek, megeszik, aztán majd hazamennek ("..és akkor utána meg szépen hazajövünk."- valahogy így). Miután ezt megbeszélték, magukban mindketten örömmel konstatálták, hogy a kommunikációs minimum mára is megvolt, az étkezés pedig tökéletes terv, hisz azalatt nem kell, sőt nem is "illik" beszélni, s mivel ők elkötelezett hívei az etikettnek, ezt a szabályt ez alkalommal sem céljuk felrúgni, így ma már maximum lefekvés előtt kell majd egymáshoz szólniuk, de az is csak egy protokoll "Jó éjt!" lesz. Ettől mindketten megnyugodtak, boldogok voltak és ennél nem is kellett többet kihozni a napból.
Egy szomszédos asztalnál egy 50-es forma úr egy dauerolt hajú 40-es nőt szédített a kakaó szakszerű elkészítési módjáról tartott szemináriumával (főként önfényezés vonalon haladva).. "És bár azt hinné az ember, hogy a kakaót bárki el tudja készíteni otthon (az én segítségem nélkül - ezt már ugyan csak a szemével tette hozzá, de egyértelműen), ez azért nem így van. Ugyanis - mint megtudhatta az elkeseredésében kakaóspecialistákkal randevúzó negyvenes - a kakaófőzéshez rengeteg háttértudás szükséges", amivel, mint megtudtuk narrátorunk ugyan rendelkezik, de "nem hinné", hogy sok más ember úgyszintén. "Ez ugyanis egyáltalán nem olyan, mint például a teafőzés" - jelentette ki büszkén, majd beerőszakolt egy fél svájci kiflit a szájába, ezzel időt nyerve a kakaófőzés vonzási ponttá építésének átgondolásához.
Egy másik asztalnál az unott feleség próbálta cukorbevitellel orvosolni három gyerekének beszédességét. Amikor felismerte, hogy az ügy esélytelen, hirtelen rendkívül sürgős telefont kapott, amitől aztán fel és alá járkált, majd a beszélgetés tiszavirág életűségétől halálra rémülve hirtelen életbevágóan fontos információvá renovált egy ócska kis fél történetet. A gyerekek ezalatt a cukor hatására még aktívabbá váltak, ami arra ösztönözte a zöld egyberuhás anyukát, hogy első telefonhívása mellé beszorítson még egy nagyon fontosat: "Lilike, kérlek, anyának most nagyon fontos telefonja van .. tedd le azt a vázát kislányom, vagy..." - de mivel fogalma se volt a vagy után mi következhetne (mivel eddig még sose következett semmi), így inkább elviharzott egyik kezében a telefonnal, másikban a ki nem mondott szavak ide-oda legyezésével..
Közben a három néni igencsak unta a várakozást: "Na, én kimegyek és megnézem, hátha .." mondta az egyik, s a többi hősként csodálta őt tettéért, természetesen ülve. Tamás hamarosan megérkezett, a nénik boldogok voltak. A sütemények elfogytak - a történetek hazamentek, sose tudjuk meg mi lehet még az önállóan végrehajtott kakaófőzésnél is vonzóbb kvalitás..

2012. május 15., kedd

"What's a [witlof] anyway?"

Milyen mostohán bánok én ezzel a bloggal.. Nem fogok mentegetőzni, hisz semmi értelme, bár megjegyzem én még naplót is úgy vezettem gyerekkoromban, hogy az első mondat mindig egy "Bocsánat, hogy eddig nem írtam.." kezdetű volt. Minden alkalmat megragadok a bocsánatkérésre, még ha magamról van szó, akkor is, de most nem. Nem írtam, mert nem volt kedvem és akkor meg minek. Plusz rájöttem, hogy ezek a pozitív dolgok nem túl érdekesek. Ha az ember nagyító alá veszi a napjait, nyilván talál benne legalább 2-3 ilyet, de mindez azért (most őszintén) nem mindig boldogít. Talán inkább hosszabb távú örömforrásokra kéne összpontosítani, én is ezen vagyok épp. Egy blog kapcsán mindenesetre az érdekességre kéne koncentrálni - mondom épp magamnak miközben a semmiről írok megint... Beköltöztem a barátnőm lakásába, legyen ez a mai téma. Mindig is nagyon kedveltem ezt a helyet, elég furcsa is, hogy most itt lakhatok. (Ezúton is KÖSZÖNÖM Hugi!!)
Sok mindenre ráébreszt egy ilyen költözés - lakás, például olyasmikre, hogy ha nem vásárolsz lisztet, olajat, cukrot és sót, akkor az azt jelenti, hogy nem lesz otthon. Hihetetlen, az ember pedig azt gondolná, ezek belenőnek spejzba, de képzeljétek el, hogy nem. Egy kicsit felháborító is ez a tény, de jó, elfogadom, veszek ezt is, azt is, bár minden nap elfelejtem mit is kéne. Nem beszélve arról, hogy még mindig szenvedek picit az Albert Heijn hiányától. A fene se gondolta volna, hogy az is addiktív, nem csak a HEMA. Bevallom, kicsit bajban vagyok a vásárlással, megint szinkronizálni kell az igényeimet és ez kicsit döcögősen megy egyelőre. Csak kavargok a boltokban jobbra meg balra és a végén semmit se veszek, amit kéne, csak valami teljesen haszontalant.. Nem emlékszem már hogyan kell magyarul bevásárolni. Mire kell felkészülni akkor, ha az ember nem csinál legalább heti 1x falafelt vagy nasi-t.. Na de nyafogásnak nincs helye, nem is akarok én ilyesmiket, csak megzavar a tény, hogy nem is lehetne.. Illetve lehetne, csak nem olyan könnyedén, ahogy eddig. Úgy érzem főzési amnéziám van, egyszerűen nem emlékszem miket és hogyan szoktam itthon főzni. Pedig szoktam, én egyfolytában sütök-főzök, nem? A túrótorta* mindenesetre örök, az az egy, amit nem felejtettem el, amit kint és itthon is egyfolytában csinálok. És egyébként is, csinálok majd új dolgokat, hiszen kb.10db még elolvasatlan Allerhande-t (holland receptes újság) költöztettem át országhatárokon keresztül. Csak majd, amikor minden második recept witlof-ot meg andijvie-t követel tőlem, akkor fogom kidobni hirtelen felindulásból az összeset.. Azt hiszem inkább visszaszokom a Tv Paprika adásaira valamint töltésére..**
Nem aggódom, azért még nem vagyok elveszve, sőt, kifejezetten úgy érzem, hogy éppen hogy meg vagyok találva.. :)

*a torta erős jelző, bevallhatom, hogy egy közönséges süteményről van szó..
** Hiszen ugye tudja mindenki miért tv az a tv?! (=tölteni való - azért én egészen sokáig nem tudtam)

2012. május 10., csütörtök

tü tü tütütü

Ismeretlen eredetű muzsikaszó ütötte fel fejét - fejemben olyan 3 napja.. Az a fajta, amit hallottam valahol - na de hol? - és azóta minden nap-egész nap végtelenítve pörgött a fejemben. A szöveget hallom és mégsem emlékszem rá. De ez már mind a múlté, hisz megvan, megtaláltam, újra meghallgattam és most már beérem ennyivel. Mai napom pozitívuma tehát, hogy megtaláltam a fejembe költözött ismeretlen ismerőst, most már élhetnek tovább a gondolataim gond nélkül. A találatra egyébként nagyon büszke vagyok, mert a szövegre tényleg még nyomokban sem emlékeztem, csak egy füttyszóra a közepén, s mégis - így is megvan és nem gyötör tovább. :)

Ő lenne az egyébként: http://www.youtube.com/watch?v=CSoIxhs-858  

2012. május 9., szerda

happythankyoumoreplease

Nem írtam a tegnapról, sőt még a tegnapelőttről sem. Nem lehet minden nap, nem tudok, ezt most megmondom. (Talán ma se kéne..) De átgondolom, mert úgy fair, szóval a tegnap jó volt, úgy ahogy volt. Tényleg! Lehetett volna máshogy is - mint ahogyan, de tulajdonképp így is olyan volt, hogy azt mondhatom, nehéz kiválasztanom egy darab pozitívumot a sok közül. Mondjuk csalok, hiszen egy kicsit áthatja minden napomat a már elfeledettnek hitt nem fázás érzése, ami azért simlis, mivel ez eleve pozitívum (ráadásul egész napra kiterjedő), s így nehéz kételkednem abban, hogy minden más is az-e. Pedig nyilván lehetne, de minek is, ha az ember nem fázik. Hihetetlen ez az egész, hogy ki kell szavazni egy állandó aggodalomforrást az agyból, mégpedig a "mit vigyek magammal, hogy ne fagyjak teljesen szét pár óra múlva" címűt, vagyis az egyik általam legkevésbé preferáltat.. Olyan ez, mint a leadott szakdolgozat után maradt űr. Eddig minden nap ott volt a fejemben az az állandó nyomasztó érzés, hogy bármit csinálok, nem jó, hogy azt csinálom, hisz helyette (=bármi helyett) írhatnám inkább a szakdolgozatot. És most, hogy vége, hirtelen olyan céltalanná váltak a napok. Persze gondolom ezzel nem mindenki van így, hiszen azért egészen sok szakdolgozónak van mondjuk állása, s nekik eleve a dolgozat sem foglalt el központi szerepet a napjaikban. (Mondjuk nekem is leginkább csak a fejemben volt konstans jelen...) Nem beszélve azokról, akik mondjuk már az egyetem aktív évei alatt túlestek mindezen, bár ilyet szerencsére nem sokat ismerek. Persze nem akarok a semmi semmijén nyafogni, igazából örülök a melegnek és a szabadnapoknak is, csak furcsa megszokni őket..

Azt kell mondjam a mai napban megtalálni az egy darab mosolygást kiváltó okot is kihívás lesz, de állok elébe! A tegnapi estém  afterpartijának (=film) címadójával - bizakodva - búcsúzom:  "happythankyoumoreplease"

2012. május 6., vasárnap

"Ik mis alleen de HEMA"

A tegnapi napban meglepő módon rengeteg pozitív élmény talált rám, de nem fogom őket felsorolni, nem akarom "mi van a táskámban" jellegű jelentésekkel fárasztani azt, aki idetéved. Megpróbálok a legapróbb pozitívumra koncentrálni, ami a tegnap esetében egy teljesen balga vizualitásban merült ki, mégpedig abban, hogy a szandálom színe nem várt összhangban volt a körömlakkoméval. Sokszor gondolkodom azon, vajon mi értelme annak, hogy összeillő színkombinációkat hozunk létre magunkon. Hogy ez vajon fontos-e tényleg vagy csak egy olyan nüansznyi semmiség, ami valójában céltalan. Arra jutottam, hogy kinek így - kinek úgy, mindenesetre számomra mindez nagyon fontos, ezért is voltam gyakori vendége például a HEMA nevezetű hollandus áruházláncnak (-színkavalkádnak) egészen múlt heti távozásomig. Aki esetleg nem lenne tisztába vele (létezik ilyen??), ez egy olyan Ikea, amiben nincsenek bútorok, viszont vannak meglepő funkciójú papír-írószerek valamint minden egyéb, és ami a vonzalmamat megindokolja jelen esetben: minden színes és minden nagyon színes. Néha csak a vizuális hatásért tértem be - gondoltam én, de persze ez nem igaz. A HEMA egy holland betegség. Lehet azt állítani, hogy nem és van akit egyáltalán nem hat meg az egész jelenség, de én már rájöttem, hogy - de igen, ez bizony az, sőt mi több, egy káros szenvedély. Mert oda egyszerűen mindig be kell menni. Be kell menni mosogatószerért (gondoljuk) vagy borítékért (peeeersze), esetleg reggelizni vagy biciklilámpáért, a lényeg, hogy mindig be lehet menni, s egy idő után be is KELL. Ok mindig akad. És ha nem akad, én akkor is találtam. És persze csak mosogatószert nem vesz az ember... Gondolni természetesen lehet, hogy "hát dehogynem, hisz azért mentem be", de ez nem így van. (Olyasmi síkon mozog ez, mint az én cukor nélküli kávéivásom. Ahogy állítani szoktam "én már meg se tudnám inni cukorral, egyszerűen nem ízlik úgy." Na de ki hiszi ezt el, de tényleg? Hát persze, hogy még én magam se.) Ehhez az akaraterő és a meggyőződés kevés, senki sem hagyja el egy darab számára valóban szükséges termékkel a HEMA-t. Az addikció hamar kifejlődik, észre se veszi az ember és máris megszokja a papírból készült tortaállványok, virágos lufik és pöttyös guirlandok természetes létezését és hirtelen már el se tudja képzelni a létezést nélkülük. (Talán itt indokolt lenne leállnom a többes számról, azért ez olyasmi, ami lehet, hogy csak bennem alakult ki ilyen szinten. Meg azért ismerek olyat, akiben még szintén...) Be kell ismernem, hogy az itthoni életvitelhez való akklimatizálódásomat mindennek a hiánya is nagyban bomlasztja. Ahogy egy holland emigráns írópáros könyvének címében is olvasható: "Ik mis alleen de HEMA" (vagyis: Csak a HEMA-t hiányolom). Persze nem mondom, hogy csak, de minden jel arra utal, hogy ez a holland emigráns betegség a magamfajta fél(/fordított)emigránst is utolérte: Hiányzik a HEMA!!!!

2012. május 5., szombat

Mag ik pinnen?

Nincs is annál furcsább (na jó, tudom, biztos van), amikor valaki hosszú idő után hazaérkezik egy másik országból és már nem is biztos benne, hogy ez a haza az a haza.. A biztos pontok nélkül ugyanis elég nehéz ennek a vizsgálata. Nehéz külföldre költözni, de vissza is, nehéz élni bárhol is. 
Most is Sorry-t mondok a boltban, ha meglököm az előttem állót (vagy inkább, ha ő lök meg engem, mert ebben nem változtam, még mindig én kérek bocsánatot, ha valaki rálép a lábamra) és mindenhol kártyával szeretnék fizetni (konkrétan pinelni - ezt általában így, ahogy van ki is mondom), ami több okból is kezd esélytelenné válni.. A villamoson becsekkolnék, de helyette bérletigazolványt kell készíteni a moszkvai Kálmán téren.. Amilyen könnyűnek tűnik az élet átlagos, megszokott része, annál nehezebb mindennek a visszahonosítása, legalábbis nekem.. Persze Magyarország esetében már a repülőtéren elkezdi magában az ember ezt a folyamatot, ez egy amolyan reflex - ami egyébként abszolút logikusan épül fel.. Egy belső mechanizmus, ami rögtön beazonosítja a hazalátogató amszterdami "lányokat" valamint azokat, akik tulajdonképp kizárólag az ő utcáik létezése miatt vették célba Németalföldet ("a lámpás utca, na az király volt ****"- mondják vihorászva a sorban előttem álló kopasz fiúk). A sok újdonságtól-furcsaságtól felháborodott szendvicselőket, akiknek "na, azért ennyi elég is volt ebből az országból, hát nem?" stb. Az egész jelenségtől valahogy olyan pörköltszagú tornatermi lagzi hangulatom lesz mindig, ami jelen esetben kicsit meg is ijesztett. Hisz most nem pár napra jöttem, most azért jöttem "haza", hogy itt kezdjek el mindenfélét és ezekből az emberekből csak több lesz a leszállás után. De nem bánom, úgy döntöttem valahol még ez is hiányzik és ha eldöntöttem, akkor.. Na hát igen, az a baj, hogy attól még semmi sem dőlt el, hogy én eldöntöttem.. De mindegy, legalább itt meleg van, gondoltam és gondolom azóta is, miközben még mindig a bőröndömből élek és nem bírok reggelizni, mert nincs Cruesli és nem tudok aludni, mert ez Budapest, ahol az agyam mindig egy kicsit olyan, amilyennek én már rég nem szeretem..




Persze ezt a gondolatot csak bevezetőnek szánom, nem célom a klisék továbbklisélése, főként, hogy ezt a blogot annak idején azért csináltam (illetve a címet, mivel tovább nem jutottam), mert a Flow magazin azt mondta nekem, hogy töltsem meg a 365 napomat valamivel, bármivel, csak legyek tőle lelkes. És mivel én akkoriban nem voltam lelkes..semmi irányába sem, egyáltalán nem, sőt, így arra gondoltam, talán az lenne a legcélszerűbb, ha minden napban találnék egy darab pozitívumot, amivel megmenthetem az elől, hogy este megint csak arra legyek figyelmes, hogy kidobom a kukába. Nem ígérem, hogy ez most egy ilyen blog lesz, de hátha.. Azért látok rá némi esélyt. Azt mindenesetre elárulhatom, hogy a mai nap még szinte el sem kezdődött (és máris milyen indokolt státusza lenne abban a kukában..), de a tegnapiban találtam egy öreg néni - sárga lámpá(já)t, aminek látványa olyan 24 másodpercig lelkessé tett, tehát azért léteznek még apró dolgok, amik.. 
Majd ma is figyelmes leszek!

Újból-Újba

Kedves mindenki! Úgy döntöttem folytatom helyzeteim jelenését, hiszen már oly rég nem tettem ilyet és bevallom hiányzik.. Megpróbáltam visszatérni régi kedves barátomhoz, a "Napokhoz mondatok" címűhöz (ha esetleg még emlékszik rá valaki), de az internettől azt a szomorú hírt kaptam, hogy ő már bizony nem létezik, amit csalódottan ugyan, de kénytelen voltam elfogadni. Így tehát itt van ez az új, hisz megint egy "új" város, egy új lakás, egy új korszak, talán jobb is, ha ez is újból kezdődik. Előre is köszönöm publikumomnak esetleges létezését! Hát akkor kezdjük!